Remie kuckója
Renly/Loras
 
HP-százasok
 
Remus/Sirius
 
Adventi R/S 2016
 
Adventi R/S 2017
 
Remus/Dora
 
HP-novellák
 
Elcsábulásaim
 
Képek
 
Frissítések

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Advent 2.0

Remie  2018.12.09. 16:46
A második apróságban ugyanazt a karácsonyt közelítettem meg, mint az elsőben, kicsit másképp - de az alap, a háború és a bizalmatlanság (meg egy-két motívum) ugyanaz. A múltkori darab mögé tettem, a csillag alá. Itt.
 
*megy vissza a kötelezőihez*

Karácsonyvárásba csomagolt életjel

Remie  2018.12.02. 17:29
Elkezdődött az adventi időszak, ezért úgy döntöttem, bármennyire is el vagyok havazva, a négy gyertyagyújtáshoz hozok egy-egy százszavast - még ha ezek a százszavasok nem lesznek többek ezerszer elmesélt, semmi kis hangulatképeknél. Az első átmeneti helye a Borostyántűz-gyűjteményben van, majd később kitalálom, hova pakoljam őket.
(Nem tudom, miért nem megy az E/3-as fogalmazás, bocsánat.)
 

Még két nemvidám pici

Remie  2018.06.12. 23:01

Feltöltöttem az utolsó két apróságot (= meguntam a kéthetenkénti kamufrissítést XD), amiket még a februári lelkesültségemben pötyögtem. Az egyik a múltkori kistestvére Remus/Tonks mellékízzel, a másik amolyan gyakorlásféle volt a "tréfás" novellakezdeményemhez. Utóbbi remélhetőleg nyáron elkészül végre. Meg talán Címtelenkével is fogok haladni. És a Bilincsben című mégsemleszbelőlekisregény sincs elfelejtve. Jaj. (Öhm, nagy pech, hogy mindenem E/2-ben van elkezdve... majd nem nézek fel a Merengőre többet, és akkor visszaszerelmesedek belé, remélem. ^^''')

Egy nagyon nemvidám pici

Remie  2018.05.28. 10:09

[hogy telt el megint két hét? O.o]
ez tulajdonképpen egy cafat abból a regényből, amit sosem fogok megírni. Remus a farkasok között. gonosz vagyok. és le kéne szokni az E/2-ről.

Megint egy apró

Remie  2018.05.14. 09:59

eznemtudommiez. Nekem kicsit nosztalgikus hangulatom támadt tőle így visszaolvasva, a legelső holdmosolyaimra emlékeztet valahogy - pont olyan béna és esetlen, mint azok. ^^''' Majdnem-Remus/Sirius.

Még 100 szó

Remie  2018.04.30. 11:02
Egy olyan valamit hoztam, amiből illett volna egy hosszabb, kidolgozottabb valamit összetákolni - mivel se időm, se kedvem, se indíttatásom nincs hozzá, ez nem fog megvalósulni. ^^''' Mindenesetre az összes hisztit megbocsátanám Tonksnak, ha gondolkozott volna ilyesmin...
(Az időbeli elhelyezés nem véletlen, szomorkodjunk együtt.)
(Az E/2 totál indokolatlan és rémidegesítő itt, bocsi.)

Újabb 100 szó

Remie  2018.04.16. 00:03

*úgy tesz, mintha aktív lenne - pedig hetek óta nem írt egy betűt sem -, és megmutatja az utóbbi idők leggagyibb 100szavasát* A Borostyántűzben említettem, hogy Remus baldachinja "barnára fakított" - most elhoztam a magyarázatot. Egyébként a két apróságnak nincs sok köze egymáshoz. Katt.

Puszik.

Még egy szirom

Remie  2018.04.02. 10:21

100 szót hoztam Tonksról. Felsorolás formájában. ^^'''

Boldog Húsvétot, szép tavaszt mindenkinek! :-)

100 szó

Remie  2018.03.19. 20:12

Egy Remus/Dorának álcázott Remus/Sirius (Remus/bárki) sziromeső olvasható itt. Az előbbi páros rajongói biztos nem fognak érte szeretni. E/2-ben írtam, bár még mindig kétségbeesetten próbálok róla leszokni... 

Boldog utó- és előszülinapokat! ^^

Remie  2018.03.04. 14:34
(Ez sem életem főműve. ^^''')
"Sirius nem akarja, hogy a hold a farkas nélkül is fájdalmat okozzon Remusnak."
150 szó. Katt.
 

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
A kuckó
 
Honlapajánló
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

THE EVIL WITHIN| Harry Potter szerepjáték    *****    REAVER GROVE | urban fantasy frpg    *****    Hírek,információk,érdekességek a Super Mario világából.Ismertetõk,leírások,játéktesztek. Folyamatosan megújuló tartalom.    *****    STAR STABLE ONLINE BLOG - Kattints ha te is játszol a játékkal, vagy csak érdekel :) Puszi Daisy    *****    ANEZKABLOG megnyitotta kapuit, ahol a valódi, õszinte életét, véleményét olvashatjátok el!    *****    Duguláselhárítás Debrecen    *****    Visszaszámlálás indul! A popzene 2018-as évét foglaljuk össze. Dalok, albumok, videoklipek.    *****    STAR STABLE ONLINE - R A J O N G Ó I O L D A L - Daisy Doveer - STAR STABLE ONLINE    *****    Aranysárkányok korának 617-edik esztendejében...    *****    If this is the end in fire we should burn together    *****    Keresett karakterek // Szerepjáték // Csatlakozz // Varázslat és Sárkányvér // Aneliath    *****    snowflakes in the wrong place    *****    ♛ ANELIATH ☉ varázslat és sárkányvér    *****    every monster was a (wo)man first    *****    Fedett lovardák,kör karámok, angol lovas bokszok, gép-takarmány tárolók gyártás,szerelését, építését vállaljuk!    *****    Meditációk az okkult életrõl    *****    SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP.SZEREZZ ÖRÖMET SZERETTEIDNEK KARÁCSONYRA,EGY SZEMÉLYISÉG ÉS SORS ANALÍZISSEL!VÁRLAK    *****    MINDIG SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP. Szerezz örömet SZERETTEIDNEK Karácsonyra egy tartalmas elemzéssel!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tegyél egy próbát, én segítek az értelmezésben. Várlak!    *****    Rendelj szeretteidnek, asztrológiai elemzéseket, a 20-25 oldalas születési horoszkóp elõrejelzéssel,nagyon szép ajándék!